Főoldal
Bemutatkozik az IMAGO
Az ImAGO Építő Bt. elsősorban mérnöki szolgáltatások nyújtásával foglalkozik lakóingatlanok kivitelezése mellett. Eddigi referenciáink főként ipari nagyberuházások terén születtek, de társasházi környezetben is otthonosan mozgunk. A cég vezetője rendelkezik építész tervezői, felelős műszaki vezetői és műszaki ellenőri jogosultsággal is, így ezen területeken a személyes közreműködése garantálja a megrendelő számára a maximális hozzáértést és odafigyelést.
Előnyeink
Mérnöki Szolgáltatások

Műszaki ellenőrzés
Az építőipari kivitelezési tevékenység folyamata alatt az Építtető helyszíni képviselőjeként a munkafolyamatok teljes körű ellenőrzése az engedélyezési és kiviteli tervek alapján, dokumentációk összeállítása, teljesítések igazolása.

Beruházás előkészítés
A fejlesztés hátterének kialakítása: településrendezési eszközöknek való megfelelés, előzetes tanulmányok, költségbecslés, tervezési program összeállítása. Szükség esetén további résztvevők bevonása (jog, közbeszerzés).

Lebonyolítás
Az építési beruházás megvalósításának koordinálása mely akár a telek kiválasztásától a folyamat szereplőinek (közbeszerzési tanácsadó, tervező, kivitelező, műszaki ellenőr) megbízásán keresztül a projekt lezárásáig tarthat.

Generáltervezés
Építészeti-műszaki tervdokumentáció összeállítása vázlattervtől kiviteli tervig, szakági tervezők koordinálása, helyszíni tervezői művezetés. Folyamatos kapcsolattartás a Megrendelővel.

Felelős műszaki vezetés
A kivitelezési tevékenység irányítása, munkafolyamatok megszervezése az ütemtervnek megfelelően, a szakszerű munkavégzés biztosítása a jogszabályok, előírások és engedélyek alapján.

Kivitelezés
Lakó- és nem lakóépületek generálkivitelezése versenyképes áron az előírt határidőre. Rugalmas mérnöki és egyben tervezői hozzáállás a elvárt minőség és optimális költség elérése érdekében.
Referencia Munkáink

Barátság útja
Kivitelezés / Tervezés
Turul utca
Tervezés
SK 2.
Műszaki ellenőrzés
JYSK
Műszaki ellenőrzés
Strand utca
Kivitelezés / Tervezés
Vörösmarty utca
Tervezés
Sangjin III-IV. ütem
Műszaki ellenőrzés
Inzi Controls
Műszaki ellenőrzés
Mérleg utca
Kivitelezés / Tervezés
Sophie Palace
Műszaki ellenőrzés
Flex Films
Műszaki ellenőrzés